Ifjúsági ajánlatok

Komárom-Esztergom megye a fiatalok vendéglátója

Nincs ma hazánkban olyan fiatal, aki tanulmányai során legalább egyszer ne látogatna megyénkbe, akár kisdiákként, akár már egyetemistaként. Megyénk joggal viseli a „Magyarország bölcsője” nevet, hiszen a kezdetektől napjainkig végig követhető hazánk történelme. Számtalan olyan emlékhely található Komárom-Esztergom megyében, amely szorosan kapcsolódik történelmi tanulmányainkhoz, a vértesszőlősi előember lelőhelyétől az esztergomi királyi váron át, a komáromi erődrendszeren keresztül egészen a tatabányai bányászkolónia házaiig. A pár napra idelátogató fiatalok történelmünk tanulmányozása mellett kihasználhatják megyénk hegyei, dombjai, vizei, erdei, völgyei által nyújtott számtalan lehetőséget a szabadidő pihentető eltöltésére: kerékpározásra, természetjárásra, fürdőzésre, csónakázásra. Összeállítáunk segítséget szeretne nyújtani az osztálykirándulások, baráti hétvégék megszervezéséhez, csokorba gyűjtve mindazokat a lehetőségeket, melyekről úgy gondoljuk, hogy az ifjúság érdeklődésére számot tarthatnak, s melyeket megyénk kínálni tud. Szeretnénk, ha az idelátogató fiatalok később, szülőkként – örömmel emlékezve – újra meglátogatnának bennünket, bemutatva gyermekeiknek „Magyarország bölcsőjét” ,Komárom –Esztergom megyét.

Programajánlatok - Tatán

1 NAPOS KIRÁNDULÁSOK

Kirándulás Tatára – 1.

9.00 A Tourinform-Tata Iroda felkeresése, információk és tájékoztató kiadványok beszerzése.

9.15 Séta a belvárosban, a Harangláb, a Vízimalmok megtekintése.Utána rövid séta az Angolparkban (Esterházy nyárilak,Kazinczy-emlékpad, Törökmecset, Mûromok, Cseke-tó).

12.00 Ebéd Tata hangulatos vendéglôinek egyikében.

13.30 Séta a tatai Várba, a Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításainakmegtekintése:• Tata és környékének története a római kortól a középkorig• Királyi vár és monostor• Tata és Tóváros mezôvárosok története a 18-19. században• A tatai céhek története• Főúri élet Tatán• A tatai fazekasság története.

15.00 Lazítás, felfrissülés a Fényes Fürdôben (a fürdô helyi járatiautóbusszal is megközelíthető, bővebb információ aTourinform irodában).

18.30 Vacsora Tata hangulatos vendéglôinek egyikében.

19.30 Hazautazás.

 

Kirándulás Tatára - 2.

9.00 A Tourinform-Tata Iroda felkeresése, információk éstájékoztató kiadványok beszerzése.

9.15 Délelôtt ismerkedés Tata nevezetességeivel (Vár, vízimalmok,Harangláb, Angolkert, stb.). Rövid kirándulás a városnézô kisvonattal.

12.00 Ebéd Tata hangulatos vendéglôinek egyikében.

13.30 Lazítás, felfrissülés a Fényes Fürdôben.

15.00 Kirándulás az Agostyáni Arborétumba (helyi járattal, vagytávolsági autóbusszal is megközelíthetô, bôvebb információa Tourinform irodában).

18.30 Vacsora Tata hangulatos vendéglôinek egyikében.

19.30 Hazautazás.

 

2 NAPOS KIRÁNDULÁSOK

Tata és környéke - 1.

1. nap

Délelőtt ismerkedés Tata nevezetességeivel (Vár, Harangláb, vízimalmok,Kálvária, Angolkert). Délután kirándulás Agostyánba (5 km), látogatás az Arborétumban. Utána fürdôzés a Fényes Fürdôben, Tatán.

2. nap

Délelőtt további ismerkedés Tata nevezetességeivel (Kálváriadomb: kilátó, Geológiai Múzeum), vagy kirándulás Majkra (22 km),a Kamalduli Remeteség megtekintése. Délután kirándulás Vértesszôlôsre (Majk-Vértesszôlôs: 19 km), az őskori elôembertelep megtekintése. A kirándulás folytatásakéntutazás Tatabányára (5 km), a Szabadtéri Bányászati Múzeum meglátogatása,kirándulás a Turul szoborhoz. Este hazautazás.

 

Tata és környéke - 2.

1. nap

Délelőtt ismerkedés Tata nevezetességeivel (Vár, Harangláb, vízimalmok,Kálvária, Angolkert).Délután kirándulás Dunaalmásra (9 km), a Csokonai-Lilla emlékszobamegtekintése, majd séta a Csokonai szoborhoz, utána Lillasírjához. A kirándulás folytatásaként látogatás Neszmélyen (3 km) a Hajóskanzenban.

2. nap

Délelőtt kirándulás Majkra (22 km), a Kamalduli Remeteségmegtekintése.Délután kirándulás Vértesszôlôsre (Komárom-Vértesszôlôs: 30km), az őskori elôembertelep megtekintése. A kirándulás folytatásakéntutazás Tatabányára (5 km), a Szabadtéri Bányászati Múzeum meglátogatása. Este hazautazás.

 

3 NAPOS KIRÁNDULÁS

Látogatás Komárom-Esztergom megyébe, tatai szálláshelyigénybe vételével

1. nap

Délelőtt ismerkedés Tata nevezetességeivel (Vár, Harangláb, vízimalmok,Kálvária, Angolkert). Délután kirándulás Agostyánba (5 km), séta az Arborétumban.Utána fürdőzés a Fényes Fürdőben, Tatán.

2. nap

Délelőtt kirándulás Komáromba (21 km). A Monostori erőd megtekintése után, strandolás a komáromi Gyógyfürdőben. Délután kirándulás Vértesszôlôsre (Komárom-Vértesszôlôs: 30 km),az ôskori elôembertelep megtekintése. A kirándulás folytatásakéntutazás Tatabányára (5 km), a Szabadtéri Bányászati Múzeum meglátogatása.

3. nap

Délelőtt kirándulás Dunaalmásra (9 km), a Csokonai-Lilla emlékszoba megtekintése, majd séta a Csokonai szoborhoz, utána Lillasírjához. A kirándulás folytatásaként látogatás Neszmélyen (3 km) aHajóskanzenban.Délután ismerkedés Esztergom (Neszmély-Esztergom: 33 km) nevezetességeivel (Bazilika, Kincstár, Vármúzeum, KeresztényMúzeum, Duna Múzeum). Este hazautazás.

Programajánlatok - Komáromban

1 NAPOS KIRÁNDULÁSOK

Kirándulás Komáromba – 1.

9.00 A Tourinform-Komárom Iroda felkeresése, információk és tájékoztató kiadványok beszerzése. (Komárom látnivalóitbemutató kiadvány, a Monostori erőd kiadványa, Múzeumiismertető, Rendezvénynaptár, Gasztronómiai- és szállástérkép,stb.)

9.15 Erőd-túra: A Monostori erőd megtekintése idegenvezetéssel.• állandó kiállítások: Kenyérmúzeum, Várak, erődök, katonák kiállítás• az erőd bejárása, majd rövid frissülés az erőd kávézójában Indulás az Igmándi erődbe.

12.00 Az Igmándi erőd megtekintése, állandó kiállítás: római kôtár.

13.00 Ebéd Komárom hangulatos vendéglôinek egyikében.

14.30 A komáromi Klapka György Múzeum kiállítóhelyeinekrövid sétával egybekötött megtekintése:• állandó kiállítás: a város római kori történetét bemutatórégészeti kiállítás• időszaki kiállítások Dr. Juba Ferenc Magyar Tengerészeti Gyûjteménye

16.00 Lazítás, felfrissülés, regenerálódás a Komáromi Gyógyfürdőben.

18.30 Vacsora Komárom hangulatos vendéglőinek egyikében.

19.30 Hazautazás

 

Kirándulás Komáromba - 2.

9.00 A Tourinform-Komárom Iroda felkeresése, információk és tájékoztató kiadványok beszerzése.

9.15 Indulás a Komáromi Gyógyfürdőbe. Félnapos fürdő-program,melynek során felfedezhetőek a gyógyfürdőmegújult és új medencéi, szolgáltatásai.

13.00 Ebéd Komárom hangulatos vendéglőinek egyikében.

14.30 Ismerkedés a komáromi erődrendszer legnagyobb és leglátványosabb tagjával: a Monostori erőd megtekintése idegenvezetéssel (1,5-2 óra)• állandó kiállítások: Kenyérmúzeum; Várak, erődök,katonák kiállítás• az erôd bejárása, majd rövid frissülés az erőd kávézójában

17.00 Vacsora Komárom hangulatos vendéglőinek egyikében.

18.30 Hazautazás.

 

Szárnyashajóval Komáromba

Időpontok: május 13. és június 3.

Minimum 40 fôs csoportok esetén a járat egyéb időpontokban is indul!

Program:

09:00 Indulás Budapestrôl a Vigadó téri Hajóállomásról

11:00 Érkezés a Monostori Erőd bejáratához. Erődtúra szakszerű idegenvezetéssel, bolyongás az erődrendszer kazamatáiban. Több szinten, világosban és vaksötétben.

13:00 Indulás Komáromból Nagymarosra szárnyashajóval.

14:00 Érkezés Nagymarosra, ahol 3 fogásos ebéddel folytatódik aprogram. Ebéd után borkóstolásra van lehetőség a közelben lévő borospincében.

A kóstolás után kb. 17:00 órakor visszaindulás Budapestre.

Érkezés a Vigadó téri Hajóállomásra18:15 órakor.

Információ:Telefon: 484-4029 (Dévainé Dôry Klára), Fax: 266-4201E-mail: klaridory@mahartpassnave.hu

 

2 NAPOS KIRÁNDULÁSOK

Komárom és környéke - 1.

1. nap

Délelőtt a komáromi erődrendszer felfedezése: Igmándi erőd, Monostori erőd.Délután a Csillagerőd bejárása, majd felfrissülés a Komáromi Gyógyfürdőben.

2. nap

Délelőtt séta Észak-Komáromba a 110 éves Erzsébet hídon át, ismerkedés az Újvárral és Öregvárral. Majd séta a történelmi belvárosban, az Európa udvar megtekintése. Délután Komárom híres szülöttei: Jókai Mór és Lehár Ferencemlékkiállításának megtekintése a Zichy palotában. Ugyanitt látogathatóa város helytörténeti kiállítása is. Este indulás Dél-Komáromba, majd onnan haza.

 

Komárom és környéke - 2.

1. nap

Délelőtt a komáromi erődrendszer felfedezése: Igmándi erőd,Monostori erőd.Délután séta Észak-Komáromba a 110 éves Erzsébet hídon át, ismerkedés az Újvárral és Öregvárral. Majd séta a történelmi belvárosban, az Európa udvar megtekintése.

2. nap

Délelőtt kirándulás Dunaalmásra (16 km), a Csokonai-Lilla emlékszobamegtekintése, majd séta a Csokonai szoborhoz, utána Lilla sírjához.  A kirándulás folytatásaként látogatás Neszmélyen (3 km) a Hajóskanzenban. Délután kirándulás Bábolnára (Neszmély-Bábolna: 41 km), látogatása Nemzeti Ménesbirtokon (Lovasmúzeum, Ménes, Arborétum). Este hazautazás.

 

3 NAPOS KIRÁNDULÁSOK

Látogatás Komárom-Esztergom megyébe, komáromi szálláshely igénybe vételével

1. nap

Délelőtt a komáromi erődrendszer felfedezése: Igmándi erőd,Monostori erőd. Délután séta Észak-Komáromba a 110 éves Erzsébet hídon át, ismerkedés az Újvárral és Öregvárral. Majd séta a történelmi belvárosban, az Európa udvar megtekintése.

2. nap

Délelőtt kirándulás Dunaalmásra (16 km), a Csokonai-Lilla emlékszobamegtekintése, majd séta a Csokonai szoborhoz, utána Lillasírjához. A kirándulás folytatásaként látogatás Neszmélyen (3 km) a Hajóskanzenban. Délután kirándulás Esztergomba (Neszmély-Esztergom: 33 km),ismerkedés a város nevezetességeivel (Bazilika, Kincstár,Vármúzeum, Keresztény Múzeum, Duna Múzeum).

3. nap

Délelőtt kirándulás Bábolnára (22 km), látogatás a NemzetiMénesbirtokon (Lovasmúzeum, Ménes, Arborétum).Délután kirándulás Vértesszôlôsre (35 km), az őskori előembertelepmegtekintése. A kirándulás folytatásaként utazás Tatabányára(5 km), a Szabadtéri Bányászati Múzeum meglátogatása, majd séta a Turul emlékmûhöz. Este hazautazás.

Programajánlatok - Esztergomban

1 NAPOS KIRÁNDULÁSOK

Esztergomi kirándulás – 1.

9.00 Érkezés Esztergomba, a Várhegyre. A Bazilika és a Vármúzeum megtekintése: rövid séta Magyarország legnagyobb templomában, a Bakócz-kápolna és a Főszékesegyházi Kincstár megtekintése. Látogatás a megújult Vármúzeumban: állandó kiállítások: „Esztergom Évszázadai” – az esztergomi várhegy és a vár története „Vas és arany” – díszfegyverek a MNM gyűjteményéből „Dénártól a Forintig” – fejezetek a magyar pénzveréstörténetéből, Kôtár – Lapidarium.

12.00 Ebéd Esztergom hangulatos vendéglôinek egyikében.

13.30 Ebéd után a Keresztény Múzeum megtekintése, majd séta az Előhegyre, látogatás a Babits villába. A Duna Múzeumállandó kiállításának megtekintése.

16.00 Lazítás, felfrissülés az Aquaszigeten, Esztergom új élményfürdôjében.18.30 Vacsora Esztergom hangulatos vendéglôinek egyikében.

19.30 Hazautazás

 

Esztergomi kirándulás - 2.

9.00 Érkezés Esztergomba, a Várhegyre. A Bazilika és a Vármúzeum megtekintése: rövid séta Magyarország legnagyobb templomában, a Bakócz-kápolna és a Főszékesegyházi Kincstár megtekintése. Látogatása megújult Vármúzeumban.

12.00 Ebéd Esztergom hangulatos vendéglőinek egyikében.

13.30 Séta az újjáépült Mária Valéria hídon át Párkányba, Szlovákiába (útlevél, vagy személyi igazolvány szükséges!). Rövid belvárosi séta után látogatás a „Vadas” fürdôbe.

18.00 Vacsora Esztergom hangulatos vendéglőinek egyikében.

19.00 Hazautazás

 

 2 NAPOS KIRÁNDULÁSOK

Esztergom és környéke - 1.

1. nap

Délelőtt ismerkedés Esztergom nevezetességeivel (Bazilika,Kincstár, Vármúzeum, Duna Múzeum). Délután gyalogtúra a Babits villához, majd fürdőzés az újélményfürdőben, az Aquaszigeten.

2. nap

Délelőtt kirándulás Dömösre (17 km). A prépostsági romokmegtekintése, majd gyalogtúra a Rám-szakadékhoz. Délután kirándulás Párkányba (Dömös-Párkány: 17 km), Szlovákiába (útlevél, vagy személyi igazolvány szükséges!). Rövid városnézés után strandolás a „Vadas” fürdôben. Este hazautazás. 

 

Esztergom és környéke - 2.

1. nap

Délelőtt ismerkedés Esztergom nevezetességeivel (Bazilika,Kincstár, Vármúzeum, Duna Múzeum). Délután gyalogtúra a Vaskapu-hegyre, útközben a Babits villamegtekintése. Este séta Párkányba, Szlovákiába, az esztergomi Várhegy díszkivilágításának megtekintése.

2. nap

Délelőtt kirándulás Neszmélyre (33 km). A Hajóskanzen megtekintése. Délután kirándulás Visegrádra (Neszmély-Visegrád: 57 km). A Mátyás-Palota, a Salamon torony és a Fellegvár megtekintése. Este hazautazás.

 

3 NAPOS KIRÁNDULÁS

1. nap

Délelőtt ismerkedés Esztergom nevezetességeivel (Bazilika,Kincstár, Vármúzeum, Keresztény Múzeum, Duna Múzeum). Délután kirándulás Dömösre (17 km). A prépostsági romokmegtekintése, majd gyalogtúra a Rám-szakadékhoz.

2. nap

Délelőtt kirándulás Neszmélyre (33 km) a Hajóskanzen megtekintése.A kirándulás folytatásaként indulás Dunaalmásra (3 km), a Csokonai-Lilla emlékszoba megtekintése, majd séta a Csokonai szoborhoz, utána Lilla sírjához. Délután kirándulás Komáromba (Dunaalmás-Komárom: 16 km), a Monostori Erőd megtekintése, majd fürdőzés a komáromi Gyógyfürdőben.

3. nap

Délelőtt kirándulás Tatára (46 km), ismerkedés a város nevezetességeivel (Vár, Harangláb, vízimalmok, Kálvária, Angolkert). Délután kirándulás Vértesszőlősre (5 km), az őskori előembertelep megtekintése. A kirándulás folytatásaként utazás Tatabányára (5 km),a Szabadtéri Bányászati Múzeum meglátogatása. Este hazautazás.